A bank tíz hónap szünet után, májusban emelt először kamatot, 25 bázisponttal a jelenleg is érvényes 4,75 százalékra.
Szakértők szerint a jegybank azért tartotta a kamatszintet, mert megvárja a májusi emelés hatását.
A májusi kamatemelés a makacsul magas inflációra adott válasz volt, miközben jelentősen lelassult a gazdasági növekedés.
A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az áprilisi infláció 4,0 százalékra nőtt a márciusi 3,9 százalék után.
A jegybank legutóbbi prognózisa szerint az infláció az idén 4,1 százalék, 2013-ban pedig 2,9 százalék lesz. 2011 decemberében 4,6 százalék volt az áremelkedés éves üteme.
A lengyel hazai össztermék (GDP) növekedése 3,5 százalékra lassult az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 4,3 százalékról
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?