A tárgyalások hírét a kínai központi bank kormányzóhelyettese és a devizakereskedelem fő szervezetét, a SAFE-t vezető Li Kang erősítette meg, konkrét részletek megnevezése nélkül. Li úgy fogalmazott, a kínai jüan "belátható időn belül" bekerül az IMF különleges lehívási jogok (SDR) nevet viselő valutakosárba, a nemzetközi szervezet tagjai által használható tartalék és hitelezési eszközbe. A kosár a legjelentősebb nemzetközileg használt valutákat egyesíti, a dollár, az euró, a japán jen és az angol font sterling tartozik bele, súlyuk szerint ebben a sorrendben. A valuták súlyát az IMF ötévente vizsgálja felül, a következő ilyen felülvizsgálatra idén kerül sor, vagyis legkorábban a jüan belefoglalásáról már akár a következő hónapokban is döntés születhet.
A jüan valutakosárba kerülésével az SDR jóval reprezentatívabbá válna - érvel Li, mondván, az elmúlt években ugyanis a kínai valuta a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban a hatodik leggyakrabban használt valutává lépett elő, a kereskedelmi finanszírozásban pedig már második helyen áll. A lépés, a kínai kormány terveivel összhangban, a jüan nemzetközivé tételének felgyorsítását is segítené. Az SDR-be való bevétel ellen szóló érv ugyanakkor, hogy a jüan értékét továbbra is a központ szabályozza, s az nem szabadon, a piaci mozgásoknak megfelelően alakul: a legutóbbi, 2010-es felülvizsgálatán éppen emiatt döntött a Nemzetközi Valutaalap a jüan befogadása ellen.
Az SDR (special drawing rights - különleges lehívási jogok) a lehetséges igény szabadon használható pénzneme az IMF tagjainak. Az SDR meghatározásakor a jelentősebb nemzetközi valutákat egy valutakosárban egyesítik. A kosárban az amerikai dollár, az euró, a japán jen és az angol font sterling mellett korábban, az euró bevezetése előtt a német márka és a francia frank is jelen volt. Az SDR-ben szereplő adott valuta súlyát az határozza meg, hogy az adott nemzeti valuta a nemzetközi kereskedelemben milyen súllyal szerepel. A valutakosárban szereplő nemzetközi valuták súlyát az IMF igazgatósága ötévente vizsgálja felül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak