Ismertetése szerint a vendéglátóiparban például a 2012-es évi átlagos 4100 eurós bevétel 2013-ban 9300 euróra nőtt, a kiskereskedelemben pedig 3200 euróról 3800 euróra. Hozzátette, hogy Horvátországban tavaly az egy személyre eső éves átlagos jövedelem 8712 eurót tett ki.
A miniszter leszögezte: nem igaz, hogy az online pénztárgépek rendszerének bevezetése mintegy 50 ezer vállalkozót csődbe juttatott volna. "Valóban bezártunk 50 ezer vállalkozást, mert semmiféle tevékenységet nem mutattak ki, és nem adtak le semmilyen adóbevallást. Mindössze adminisztratív döntésről volt tehát szó" - mondta.
A szakmai konferenciát az online pénztárgépek rendszeréről a cseh pénzügyminisztérium szervezte. Csehországban a rendszert 2016 februárjától kezdve három szakaszban vezetnék be.
Andrej Babis pénzügyminiszter tervei azonban a vállalkozók és a kereskedők erős ellenállásába ütköznek. A horvát pénzügyminiszter elmondta: hasonló ellenkezés volt Horvátországban is annak idején. "A parlamentben is viták voltak. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy felmérések szerint a rendszert a megkérdezettek 92 százaléka támogatja" - mondta.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot