A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt az idei második negyedévben a GDP 2016 azonos időszakához viszonyítva, az első negyedévhez viszonyítva pedig 0,8 százalékkal.
Ez a tizenegyedik negyedév egymást követően, hogy nőtt a GDP, és gyorsabban, mint az előző negyedévben, amikor a gazdaság 2,5 százalékon állt. Ugyanakkor lassabban a vártnál: gazdasági elemzők 3 százalékos növekedést vártak.
Kapcsolódó
A jelentés szerint a gazdasági növekedés a fogyasztás bővülésének köszönhető, amely 3,3 százalékkal emelkedett.
Nőtt az export és az import is 3,6 százalékkal, lassabban, mint az előző negyedévben, amikor 8,6 százalékos volt a növekedés. Az export éves szinten 4,3 százalékkal, az import pedig 5,4 százalékkal nőtt. Csökkentek ugyanakkor a beruházások: 3,2 százalékra, az előző negyedéves 5,4 százalékos növekedéssel szemben.
A DZS a harmadik negyedévben további növekedést vár a sikeres turisztikai szezon hatására, míg a negyedik negyedévben felmerül annak a lehetősége, hogy a GDP növekedését befolyásolja a Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körül kialakult helyzet. Ennek ellenére a hivatal nem számol "jelentős negatív nyomással".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?