A Fitch alapforgatókönyve szerint a globális GDP idén 1,9 százalékkal csökken. Ezen belül például az amerikai gazdaság 3,3 százalékkal, az eurózónáé 4,2 százalékkal, a brit hazai össztermék pedig 3,9 százalékkal eshet.
A nemzetközi hitelminősítő jelentésének összeállítói szerint az első negyedévi zuhanás után a kínai gazdaság csak lassan talál magára, mivel az élénkülésnek gátat szab a globális recesszió. A Fitch szerint Kína gazdasága idén kevesebb mint 2 százalékkal nőhet.
A Fitch tavaly decemberben a globális gazdaság 2,5 százalékos növekedésére számított 2020-ban. Ezt az előrejelzését március közepén 1,3 százalékra rontotta és most már 1,9 százalékos csökkenést jósol.
Szintén csütörtökön tette közzé a Bank of America (BofA) amerikai befektetési bank hasonló prognózisát, a Londonban bemutatott új, régiókra lebontott előrejelzése szerint az általa eddig várt 0,3 százalékos növekedésről meredek negatív korrekcióval 2,7 százalékos visszaesésre módosította a világgazdaság idei egész évi teljesítményére szóló prognózisát.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak