Drámákat is ír – ezzel fejeződik be a Még egyszer hátulról (Noises off) című darab szerzőjéről, Michael Fraynről szóló cikk a Világirodalmi lexikon ősrégi kiadásában. Azóta a ma már hetvenes éveit taposó Frayn elsősorban drámaíróként tevékenykedik, az említett bohózata pedig a legnagyobb sikere, amit az egész világon játszanak. Ez egy egyfelvonásos szemből, majd – csaknem ugyanaz – hátulról. (Néhány éve a kaposváriak is próbálkoztak hasonlóval, a „Mennyországban” ugyanazt az érzelmi zűrökkel terhes hétvégi kirándulást láthattuk a házban és a kertben ülve.) Itt az egész meg van spékelve egy színház a színházban alaphelyzettel is: először egy, a premier előtti estén még romokban heverő darab előkészületeibe tekinthetünk bele, a második körben már ugyanezen darab egy délutáni előadását látjuk a színfalak mögül, hetekkel később. Világsiker ide vagy oda, nehéz lenne megmagyarázni, hogy a színészek szájába miért kell kínos párbeszédeket adni, és hogy a vidéki haknikörútra induló szedett-vedett csapatnak miért kell rossz bohózatot játszania. A játszásiból rossz színészek játsszanak rossz darabot jól – túl nagy lelemény lenne ez már egy kommersz darabtól. Bele is törik a világhírű vendégrendező, Jiri Menzel bicskája az első részbe. Rossz színészt játszani ugyanis nem kihívásoktól mentes feladat. Trill Zsolt például túl sok Jim Carrey filmet nézhetett az utóbbi időben, s itt meg is állt a szerepformálással. Kecskés Karina ugyanakkor amellett, hogy önmagában egy látvány, hátul, felhúzott mérgezett egérként tipegve zavarba ejtő jelenség. Szórakoztató is, mivel eredeti karaktert alakít, szemben az olyan unalmas klisékkel, mint a piázó öreg színész vagy a hisztérika primadonna szerepe. Ebben a darabban is – a múlt heti radnótis előadáshoz hasonlóan – egy Hirtling István szerepébe történő beugrásnak szurkolhattunk: ám Rudolf Péter (civilben az Új Színház művészeti vezetője) a teszetosza középkorú Frederick alakját álmából felkeltve is megformálná. (Komoly publicitást hozott a darabnak, hogy miután Hirtling hangja elment, először Menzel maga vált egy-két estére Frederickké.) Frayn nem a dialógusok embere, de azt tudja, hogy hogyan működik a színház – ez a második rész alapján megkérdőjelezhetetlen. Zeke Edit – a Legyen sok ajtó! funkciónak teljesen megfelelő – díszletében őrült rohangászás kezdődik. Az erőltetett párbeszédek helyét átveszi a helyzetkomikum, a közönség korábbi halk kuncogását pedig röhögés váltja fel – teli szájjal. Közben némi bennfentes információkhoz is hozzájutunk a színház működéséről. Sematikus helyzet persze, de megnyugtató, hogy helyes az a megérzésünk, amely szerint a rendezőnek (Gáspár Sándor) a színészek pszichológiai karbantartásáért is felelnie kellene – mármint a színészek szerint. Botos Éva, ifjonc rendezőasszisztens-öltöztető-mindenesként pedig arról álmodik, hogy egyszer majd ő ugorhat be az egyik szerepbe. Igen, pontosan így képzeltük. Megnyugtató volt látni, hogy a színészek is nyomják rutinból néha, a civil életből premierre beesve. És néha nem is rosszul. Még jó, hogy eljátszották még egyszer, hátulról.