A Wizz Air alapítója szerint a piaci szereplők nagyrészt ki tudják majd tölteni az így kieső kapacitást. "Az utolsó néhány hetet leszámítva nem gondoltam volna, hogy így áll le a Malév. Azt hittem, kész terv van egy új nemzeti légitársaság beindítására" - mondta a lapnak adott interjúban Váradi József.
Mint mondta, a Malév komoly tranzitforgalmat bonyolított, és a leállással ez eltűnt. Az átszálló szerepet más repülőterek veszik át, de a piac be fogja tölteni a kialakult kapacitáshiányt. Szerinte csak kismértékben és csak a tranzitforgalom vonatkozásában csökken a Liszt Ferenc-repülőtér jelentősége.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták nyilvánosságra Oszkó Péter volt pénzügyminiszter pozícióját a társaságban, a vezérigazgató azt felelte, hogy soha nem jelentettek be új igazgatósági tagokat a nyilvánosságnak, a megfelelő hatóságoknál megtörtént a bejelentés. Váradi József elmondta, hogy Oszkó a Wizz Air Holding Plc. igazgatóságának tagja, jogilag nincs kapcsolatban a Wizz Air Hungary légitársasággal. Szakmai háttere, régiós tapasztalata, pénzügyi ismeretei alapján esett rá a választás.
A vezérigazgató azt mondta: a promóciós árak nem tarthatók fenn örökké, és a piac be fog állni egy egyensúlyi szintre.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet