A Magyar Közlönyben megjelent határozat - egyebek mellett - a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től elvont 2 milliárd 881 millió és az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok támogatását csökkentő 2 milliárd 294 millió forinttal teremtette meg a tőkeemelés feltételét.
A Volán Buszpark Kft. honlapján olvasható információ szerint a cég jogelődje 2006. július 20-án alakult Alfa Travel Kft. néven.
Kapcsolódó
A társaság elnevezésének és székhelyének megváltoztatásával párhuzamosan 2016 közepén jelentős változás történt a tulajdonosi összetételben és a tevékenységében is. A cég jelenleg a Volánbusz Zrt. flottakezelő cégeként működik, annak leányvállalataként, valamint a magyar állam tulajdonában álló for-profit gazdasági társaságként. A cég üzleti célja a Volánbusz Zrt. rendelkezésére álló járműállomány megújításának megkezdése (flottakezelés), míg közép és hosszú távon a járműbeszerzés kapcsán felmerülő finanszírozási problémák kezelése is a feladatai közé tartozik.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?