Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden jelentette be, kezdeményezik a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához. A kamara elnöke a bürokrácia csökkentésével, a gazdasági biztonság és hatékonyság érdekeivel indokolta az indítványt. Úgy vélte, az üzleti élet tisztasága szempontjából fontos, hogy minden cégadat egy helyen legyen, a kamarai rendszer fejlesztése során pedig nagyon sok céginformáció gyűlt már eddig is össze, ezt egészítené ki és tenné teljessé a hivatalos cégregisztráció. Megjegyezte, hogy kezdeményezésük a nemzetközi gyakorlatban nem szokatlan, a világ legtöbb fejlett országában a cégregisztrációt a kamarák végzik.
Az IM közölte: a cégnyilvántartási rendszer felülvizsgálatát az igazságügyi tárca jelenleg is végzi, és ennek keretében az összes beérkező felvetést, javaslatot megvizsgálja. A kormány elé ugyanakkor még nem került ilyen tárgyú előterjesztés.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közölte, hogy megfontolásra méltónak tartja a kamara kezdeményezését, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához. A tárca közleménye szerint az MKIK felvetése a bürokrácia csökkentését és a gazdaság érdekeit szolgálja, így mindenképpen alkalmas a további egyeztetésre. A döntést természetesen széles körű egyeztetés után, a kamarák és a vállalkozói érdekképviseletek véleményének figyelembe vételével kell majd meghozni.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek