Március végéig - néhány kisebb település kivételével - minden fennmaradt 2017-es és 2018-as számlát kiküld az ügyfeleknek az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. - tájékoztatta a lapot a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya.
A hátralék döntő részének feldolgozása már az elmúlt év végén megtörtént, amikor két és fél millió számlalevelet küldött ki a köznyelvben kukaholdingnak nevezett társaság. A fizetési felszólítások összesen mintegy 21 milliárd forintról szóltak, és eddig körülbelül 3800-an éltek a kedvezményes és egyszerűsített eljárással igénybe vehető részletfizetési lehetőséggel - szemlézte az MTI.
Az NHKV eközben értékesíti azokat a vagyonelemeket, amelyek a hulladékról szóló törvény alapján a tulajdonába kerültek. A társaság az értékesítés legegyszerűbb, költséghatékony formáját, az árverezést választotta, az eljárás 2018-ban közel három és fél milliárd forint bevételt eredményezett a holdingnak.
Miután a közelmúltban Pankucsi Zoltán lett a cég igazgatósági elnöke, további lényegi személyi változás nem várható. A vállalat új szervezeti és működési szabályzatának kialakítása még tart, valamint a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámoló elkészítése is - közölték a lap kérdéseire.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak