Az atomerőmű honlapján olvasható összefoglaló szerint 8 milliárd 228 millió 922 ezer 650 forint osztalék kifizetéséről született döntés, az összeget 2015. augusztus 15-én fizeti be az államkasszába a cég.
Az erőmű által megtermelt áram mennyisége nőtt 2014-ben az előző évhez képest, de az értékesítési nettó árbevétele a rezsicsökkentés okán mérsékelt árak miatt 6,8 százalékkal alatta maradt a 2013-asnak. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tavaly 172,9 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el.
A cég közgyűlése a pénzügyi mérlegen kívül megtárgyalta és jóváhagyta a 2015-ös üzlet- és fejlesztéspolitikát. Alapvető, az üzlet- és fejlesztéspolitikához kapcsolódó elvárásként fogalmazta meg az atomerőmű nukleáris biztonságára vonatkozó követelmények maradéktalan betartását és az üzemidő-hosszabbítási program feladatainak végrehajtását a társaság és az Országos Atomenergia Hivatal vonatkozó előírásainak figyelembevételével - fogalmaz az erőmű összefoglalója.
A közgyűlés döntésének értelmében igazgatósági taggá választották Tóth Jánost, a felügyelőbizottságban pedig Sum János Szilárd követi a távozó Bársony Balázst.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt