A törvényjavaslat már elérhető a parlament honlapján, a döntés az Országgyűlésé.
A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 2 százalékponttal csökken július 1-jén, ami több mint 300 ezer vállalkozást és mintegy 4 millió munkavállalót érint, és a javaslat szerint a csökkenés a veszélyhelyzetet követően is érvényben marad - mondta a tárcavezető.
A szocho csökkentésével az ekhózók is jól járnak, július 1-jétől 2 százalékponttal csökken az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho). Ez 40 ezer magánszemélyt érint, köztük például az újságírókat is, akiknek az így fizetett jövedelme után a foglalkoztató július 1-jétől a jelenlegi 17,5 százalék helyett csak 15,5 százalék ekhót fizet.
Ezzel párhuzamosan mintegy 300 ezer katásnak nő az ellátási alapja júliustól. Annak a kisadózónak, aki 50 ezer forint tételes adót fizet, az ellátási alapja havi 98 100 forintról 102 ezer forintra, míg a 75 ezer forintot fizetőnek 164 ezer forintról 170 ezer forintra emelkedik. Később ennek következtében magasabb nyugdíjra is számíthatnak - mondta az MTI szerint Varga Mihály.
A javaslat alapján teljes társaságiadó-mentesség járhat az újrabefektetett profitra, az újabb befektetésösztönző intézkedés 10 milliárd forintot hagyhat majd a cégeknél. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő négy évben a magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítandó nyereség teljes társaságiadó-mentességben részesül. A kedvezménnyel minden hazai vállalkozás élhet, de a kedvező szabály hatására akár a külföldi székhelyű, Magyarországon tevékenykedő multik is dönthetnek úgy, hogy a tavalyi nyereségüket nem külföldre viszik ki, hanem Magyarországon fektetik be. A kedvezmény igénybevételéhez most csak a döntést kell meghozni, a beruházás megvalósítására négy év áll rendelkezésre - jegyezte meg a pénzügyminiszter.
A javaslat rendelkezik a bankok járványügyi különadójának visszatérítéséről is - mondta Varga Mihály. Magyarázata alapján a bankok az általános közterheiken felül 2010 óta járulnak hozzá különadóval a költségvetési bevételekhez, az idén több mint 270 milliárd forintot fizetnek majd be a tranzakciós illeték és a bankadó révén. A járványügyi különadót, mintegy 55 milliárd forintot ezen felül vetették ki az idén a bankokra, azonban a befizetett összeget a következő öt évben egyenlő részletekben levonhatják majd a bankadóból.
A pénzintézetek már a hiteltörlesztési moratóriummal is segítették a járványügyi védekezést, a bankrendszer segítségnyújtása révén idén 3500 milliárd forintot hagyhat a rendszer a családoknál és a vállalkozásoknál - mondta Varga Mihály.
A nagy bevételű kiskereskedelmi láncoknak ugyanakkor a veszélyhelyzetet követően is fizetniük kell majd a most újra kivetett különadót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni
