Vallott a Lidl előző üzleti évéről, amely a 2016 április 1. és 2017. március 31. közötti időszakot öleli fel.
Ennek alapján a társaság árbevétele, az előző üzleti évben realizált 282,7 milliárd forintról 314,5 milliárd forintra növekedett. A cég adózott eredménye ugyanakkor ennél jóval nagyobb mértékben nőtt: a 2015/16-os 6,1 milliárdról 13,9 milliárd forintra ugrott meg az elmúlt periódusban.
Kapcsolódó
Nagy hatékonyság mellett nőttek a bérek is
A eladott áruk beszerzési értékét nézve is növekedést látható: a tavalyelőtti 210,7 milliárdról 230, 8 milliárd forintra nőtt 2016/17-ben ez a mutató. A személyi jellegű ráfordítások soron 21, 83 milliárd forintos kiadás szerepel, szemben a 2016 márciusát megelőző üzleti év 17,4 milliárd forintos ráfordításával.
A Blokkk.com korábban felhívta a figyelmet, hogy az egy főre jutó árbevétel tekintetében a Lidl vezet a hazai kiskerláncok között 82 millió forint/főnyi forgalommal, ami pedig négyszer nagyobb a Coop Szolnokénál.
A Lidl egyelőre nem tette közzé a beszámolók kiegészítő mellékletét.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit