Az irányár 113 millió forint - erősítette meg a Cégközlöny február 23-i számában megjelent felhívást a felszámoló cég.
Az Agro-Alba Zrt. tájékoztatása szerint pályázni 2017. március 10-től március 27-ig lehet.
Molnár János, a mintegy ezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdő polgármestere az MTI-nek elmondta: jelentős szerepe volt a Magyarországon hosszú időn keresztül üvegipari kutatóként is működő üveggyárnak a település életében. A gyárban körülbelül 450, de később is 250 helybéli dolgozott. Az üveggyárban készült termékekből a mai napig is megtekinthető kiállítás nyílt évekkel ezelőtt a település művelődési házában.
Az üveggyárat Veress Zoltán Kossuth-díjas vegyészmérnök - aki korábban gyártási eljárást dolgozott ki tűzálló üvegre - alapította 1940-ben.
A berekfürdői üveggyár különleges termékei világhírűek voltak. Fátyolüveg lakásdíszeit, kozmetikai üvegcséit és italospalackjait számos országba exportálták.
(Képünk illusztráció.)
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot