A NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők. Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz - mondta Zámbó Péter.
Az elkövetők legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de nem fizették a közterheket és az útdíjat, így csaknem 20 százalékkal olcsóbban tudtak fuvarozni. A 2016-tól 2018-ig be nem fizetett útdíjak utáni bírság eléri a 3,5 milliárd forintot, ennek behajtását a vagyontalan cégek közbeiktatásával lehetetlenítették el. Emellett 129 millió forint áfát, társasági adót és foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékot sem fizettek be.
A 6 hónapos felderítést követően tárgyi és okirati bizonyítékokat foglaltak le, 5 gyanúsítottat hallgattak ki, 16 helyen tartottak házkutatást, megtalálták a bűnszervezet teljes könyvelését és elektronikus levelezését, továbbá lefoglaltak 132 tehergépjárművet, 12 luxusautót és jelentős összegű készpénzt, magyarországi és szlovákiai bankszámlákat zároltak, így a zár alá vett vagyon értéke eléri a félmilliárd forintot.
A bíróság két gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett, az adóhatóság pedig folytatja a zár alá vehető vagyonelemek felkutatását - közölte az adóhivatal főigazgató-helyettese. Az elkövetők bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak - írta az MTI.
Zámbó Péter közölte egyúttal, a szállítmányozás a szervezett bűnözés elleni küzdelem új célpontja, ehhez hasonlóan pedig új területekre terjesztik ki az ellenőrzést.
Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a két szervezet együttműködését és a kapcsolatok bővítését ígérte. A NÚSZ célja nem a büntetés, hanem a jogkövetés ösztönzése, de törvényi kötelességük a jogosulatlan úthasználók kiszűrése. Ötéves története alatt a szervezet 1,7 milliárd ellenőrzési eseményt hajtott végre, az állami társaságok és hatóságok munkáját hatalmas adatmennyiséggel támogatja.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot