A Kúria helyben hagyta az NMHH határozatát, mely kimondta: a UPC jogszerűtlen összegeket követelt 2017-ben az előfizetőitől a határozott idejű szerződések felmondásakor. Az emiatt kiszabott 20 millió forintos bírságot is helybenhagyta, mert a jogsértő gyakorlat a szolgáltató minden határozott idejű szerződéses előfizetőjét veszélyeztette.
A hatóság még 2017-ben megállapította, hogy a UPC Kft. bizonyos esetekben garanciális szabályokat sértett azzal, hogy a határozott idejű szerződés felmondásakor nem csupán az igénybe vett kedvezményeket követelte vissza az előfizetőitől, hanem azok egy részét is, amelyeket korábbi - az addigra már lejárt - szerződéseik alatt kaptak. Vagyis a szolgáltató a "kötbéröröklésnek" is nevezhető konstrukció révén az adott szerződést megelőző, de már megszűnt korábbi szerződésben adott kedvezmények egy részét is kiszámlázta előfizetőinek, akiknek így jóval magasabb kötbért kellett fizetniük - olvasható az NMMH közleményében.
A hatóság szerint a szolgáltató azzal is jogsértést követett el, hogy a jogszabályokban rögzítettnél magasabb összegben számította a kedvezményeket azokban az esetekben, amikor egy előfizető egyszerre több szolgáltatást vett igénybe. Ugyanis ilyenkor a UPC nem az akciós határozatlan idejű szolgáltatás árából, hanem a szolgáltatás listaárából számította a kedvezmény mértékét. A szolgáltató jogszerűtlen gyakorlatát az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) is rögzítette.
Az NMHH a jogsértések miatt 20 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC-t, kötelezte arra, hogy módosítsa az ÁSZF-ének jogsértő részeit, és arra is, hogy a jövőben kizárólag a megszűnt szerződésből eredő, annak határozott idejéből adódó kedvezmények megtérítését követelje előfizetőitől.
A UPC sok százezer előfizetőt veszélyeztetett, konkrét érdeksérelmet pedig több mint százan szenvedtek- áll a hatóság közleményében. Az NMHH bírsága ellen a szolgáltató fellebbezett, de a Kúria most a médiahatóság döntését hagyta helyben.
A UPC közleménye
A UPC Magyarország célja, hogy ügyfelei számára minden esetben a legelőnyösebb, igényeik és elvárásaik szerint a legjobb minőségű szolgáltatást biztosítsa a hosszú távú ügyfélélmény és megelégedettség érdekében.A szóban forgó, 2017-es ügyben a UPC Magyarország valós ügyféligény alapján arra a gyakorlati problémára kívánt megoldást találni, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfelek a legelőnyösebb módon tudjanak szerződést módosítani, amellett, hogy a szolgáltatóval szembeni csalás lehetőséget minimalizálja. A UPC Magyarország minden esetben a vonatkozó jogszabályokat tiszteletben tartva és azoknak megfelelően folytatja üzleti tevékenységét. A határozattal kapcsolatos Kúria döntést a UPC Magyarország tudomásul veszi és a határozatnak megfelelően jár el.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt