Az Uniqa Group nemzetközi stratégiája alapjait részben a hazai Uniqa Biztosító pilot projektjein keresztül teremtette meg. Az egyik legfontosabb újítás a 2018-ban bevezetett Simplicity program, a másik pedig az idén már Németországban is jelen lévő Cherrisk modell elindítása. Mostantól a csoport többi országban jelenlévő leányvállalatai is bevezetik a Magyarországon három éve elindított ügyfélközpontú szervezeti modellt.
Ezzel egyidejűleg - több mint 4 évnyi vezérigazgatói pozíciót követően - Kurtisz Krisztián az Uniqa Biztosító Zrt. jelenlegi vezérigazgatója 2021. január 1-től Kurtisz Krisztián (vezető kép) az Uniqa Group felügyelőbizottságának elnöki tisztségét tölti be, a 15 országban működő leányvállalatokat irányító Business Executive Commitee Internatonal tagjaként.
Wolfgang Kindl, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke pedig a jövőben - az Uniqa Group Management Board tagjaként - a nemzetközi ügyfelek és piacok irányítására fókuszál.
Kurtiszt pedig a a magyarországi leányvállalatnál Dinsdale Julianna váltja, aki az utóbbi időszakban a társaság stratégiai és transzformációs Igazgatói pozícióját töltötte be. Dinsdale korábban pénzügyi és tanácsadó területeken szerzett tapasztalatot: a Boston Consulting Groupnál dolgozott, valamint az Allianz Banknál ügyvezető igazgatói pozíciót töltött be.

Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit