Kenyeres István a főigazgatói posztra beadott pályázatában összefoglalta Budapest Főváros Levéltára öt évre szóló szakmai fejlesztési koncepcióját, amelynek vezérfonala az a 21. századi modern levéltári szemlélet, miszerint a levéltár egy nyitott, szolgáltató intézmény, amely igyekszik hasznos lenni az állampolgárok számára - olvasható az intézmény közleményében.
Kiemelt hangsúlyt kap a vezetői programban a levéltár digitalizálási stratégiája - ezen belül a Budapest Időgép internetes alkalmazás fejlesztése -, valamint a nemzetközi kapcsolatok szélesítése, amely lehetővé teszi a levéltár pozicionálását az európai levéltári struktúrában. A koncepció fontos részét képezi azon új utak, módszerek felvázolása, amellyel szélesebb rétegek érhetők el, és kapcsolhatók be a levéltári tevékenységekbe - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó
Kenyeres István az ELTE BTK történelem és levéltár szakos hallgatójaként 1994-ben kezdett dolgozni Budapest Főváros Levéltárában. 2003-ban szerzett PhD fokozatot középkori- és kora újkori magyar történelemből. 1998-tól osztályvezető, 2005-től főosztályvezető, 2006 és 2013 között tudományos-szakmai főigazgató-helyettes volt. A Fővárosi Közgyűlés először 2013-ban választotta meg Budapest Főváros Levéltára főigazgatójának. 2016 óta a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke. Munkája elismeréseként 2017-ben a Fővárosi Közgyűlés a Budapestért díjat adományozta neki.
A kép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják