A forrásként megjelölt három program a következő: Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (Köfop), Vidékfejlesztési Program (VP) és Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (Mahop). A nyertessel vagy nyertesekkel 5,125 milliárd forintért kötnének keretszerződést, amely idén augusztustól a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2018 végéig lesz hatályos - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből
A feladat három részből áll, amelyekre külön-külön is lehet ajánlatot tenni. Ezek a következők:
1. rész: pr- és kreatív feladatok, médiavásárlás, közvélemény- és piackutatás - 4,5 milliárdos kerettel;
2. rész: rendezvényszervezési feladatok ellátása - 425,9 milliós kerettel;
3. rész:nyomdai feladatok, grafikai tervezés, DTP és egyéb produkciós feladatok ellátása - 200 milliós kerettel.
Az ajánlattételt a Miniszterelnökség az elmúlt három évben - az adott rész faladataiból - elért nettó árbevételhez köti. Ez az első részben 1,2 milliárd, a másodikban 140 millió, míg a harmadikban 70 millió forint. Az ajánlattételi határidő május 18. Az értékelésnél az összességében legkedvezőbb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 60, a minőség 30, míg az ajánlat megismerhetősége 10 súlyszámmal szerepel az értékelésnél. Aki nem járul hozzá az ajánlata nyilvánosságához, az erre a kritériumra nem kap pontot.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését