A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő PM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A 2 milliárd 106 millió forint keretösszeg, amelyből a következő termeket kell rekonstruálni:
- tanácsterem,
- tanácsterem előtér,
- audienciás terem,
- miniszteri váróterem.
A nyertesekkel még július 11-én kötött szerződést az ajánlatkérő, de az csak most került hivatalosan közlésre.
Szeptemberben a West Hungária Bau és a Garage Kft. nyerte a budai Várban, a Szentháromság téren lévő régi Pénzügyminisztérium épülete felújításának első ütemére kiírt közbeszerzést, nettó 9,8 milliárd forint keretösszeggel. A keretből a homlokzatot és a tetőt kell rendbe tenni, de mindenekelőtt a későbbi munkák előkészítésére telepíteni kell három toronydarut és 43 konténert, körbe kell állványozni és keríteni az épületet. Megépül a pincegarázs és a két vállalkozó az ablakokat is kicseréli a vállalt összegből.
A második ütemre októberben írtak ki nyílt közbeszerzést 7,2 milliárd forintos keretösszeggel. Ez ügyben még nem hirdettek eredményt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismét meglepi a világot Venezuela
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél