A Líra-csoport idén tavasszal 25, zömében egykori Alexandra-könyvesboltok helyén megnyitott üzlettel bővítette kereskedelmi hálózatát, ezzel könyvesboltjainak száma 92-re nőtt. A növekedés a kiadói tevékenység bővítésével folytatódik. A Partvonal kiadó integrálásával júliustól összesen kilenc kiadói márka tartozik a Líra-csoporthoz: Athenaeum, Corvina, General Press, Magvető, Manó Könyvek, Menő Könyvek, Rózsavölgyi és társa, Partvonal, Szépmíves Könyvek - írta közleményében a cégcsoport.
A június végén 104 millió forint jegyzett tőkével létrehozott Partvonal Könyvkiadó Kft. 50-50 százalékos tulajdonosa a Líra Könyv Zrt. és a Partvonal-könyveket eddig gondozó Melotrade Kft. - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
A Líra-csoport konszolidált árbevétele 2016-ban 6,6 milliárd forint volt, 2015-ben pedig 6,2 milliárd forintra tett szert - ismertette forgalmi adatait a társaság. Az idei vállalatfelvásárlásoknak köszönhetően 2017-ben 10 milliárd forintot megközelítő árbevételt terveznek.
A cégcsoport adózott eredménye tavaly 304 millió forintra csökkent az előző évi 366 millió forint után. A cégcsoport a múlt évben 347 embert alkalmazott, az azt megelőző évben pedig 330-at.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Egyre nagyobb a baj: újabb területet sújtott kolosszális áramszünet

Egekbe ugrik a magyarok kedvenc mézének az ára: egyszerűen tragikus, ami történik

Hajszálon múlt Putyin élete, lecsaptak rá az ukránok

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után
