A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján indított eljárást a TV2 médiaszolgáltatójával szemben a csatornán tavaly október 27-én 18 óra 55 perctől sugárzott A kém című film korhatári besorolása miatt.
A filmet durva, obszcén nyelvezete miatt csak a 21 és hajnal 5 óra közötti sávban lehetett volna vetíteni, a 12-es kategória helyett 16 éven aluliaknak nem ajánlottként.
Jogsértő volt az akcióvígjáték előzetesének napközbeni vetítése is, amire huszonhárom alkalommal került sor, miközben a médiatörvény szerint azokat csak a filmmel megegyező sávban lehetett volna közzétenni.
Mindezek miatt a Médiatanács összesen kétmillió negyvenezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot