A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgatót, aki elmondta: a két üzlet bezárásával nem szűnnek meg munkahelyek, a dolgozók az esztergomi és a miskolci áruházban folytatják munkájukat.
A sátoraljaújhelyi és komáromi miniáruház vásárlói a szeptember 21-i bezárást követően visszáru, reklamáció vagy más ügyben a miskolci vagy a győri áruházhoz fordulhatnak. A cég közlése szerint a szavatossági, jótállási jogok nem vesznek el az adott régiókban korábban vásárolt árucikkekre, azok az országos hálózatán keresztül továbbra is érvényesíthetőek.
A Praktiker két éve nyitotta meg miniáruházait Sátoraljaújhelyen és Komáromban azzal a szándékkal, hogy tesztelje a kis alapterületű barkácsáruház elképzelést. Mindkét üzletet 2 éves tesztidőszakra vette bérbe, korábbi élelmiszeráruházak helyén. A miniáruházak a legközelebbi - miskolci és esztergomi - nagy alapterületű Praktiker áruház "leányvállalataként" működtek.
A tesztidőszakra kiválasztott településeken azonban nem következett be a várt keresletrobbanás, és a rentábilis működéshez szükséges bérleti díjakról sem sikerült megállapodni a bérbeadókkal.
Karl-Heinz Keth a közlemény szerint azt is hangsúlyozta, hogy a németországi fejleményektől függetlenül a magyarországi Praktiker-vállalat továbbra is önállóan és zavartalanul működik, miközben a háttérben továbbra is zajlanak a tárgyalások a tulajdonosváltásról.
A Praktiker 1998-ban lépett a magyar piacra, jelenleg több mint 1200 embernek ad munkát 19 áruházában, illetve Mester utcai központjában. A cég a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint tavaly 26,18 milliárd forint árbevételt ért el, vesztesége 2,8 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 27,7 milliárdos árbevétel és 2,5 milliárd forint veszteség után.
A Praktiker németországi anyavállalata 2013 szeptemberében jelentett fizetésképtelenséget, majd októberben felszámolási eljárás iránti kérelmet terjesztett elő a Baumarkt Praktiker International GmbH. Utóbbi cég működési körébe tartoznak a külföldi leányvállalatok, köztük a magyarországi Praktiker-lánc is, amely jelenleg eladás alatt áll.
A Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft.-re már több cég bejelentette vételi szándékát, köztük az MPF Holding és a KÉSZ-csoport is. Sajtóhírek szerint a lengyel Praktikert felvásárló, Svájcban bejegyzett Papag AG is a potenciális vevők között van.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt