A lengyelországi központú, ruházati cikkeket és lakásfelszereléseket forgalmazó hálózat 2015 óta van jelen Magyarországon, azóta dinamikusan terjeszkedik, a társaság tájékoztatása szerint már több mint 900 munkavállalót foglalkoztatnak.
Az MTI megkeresésére közölték, a 2015/2016-os üzleti évben (2015. július 1. és 2016. június 30. között) 5,8 milliárd forint árbevételt, 103 millió forint mérleg szerinti eredményt és 61,5 millió forint üzemi eredményt értek el Magyarországon.
A Pepco egy 1965 óta működő kiskereskedelmi holding, a Pepkor tagja, amely 2014-től a Steinhoff International Holding Limited tulajdona. A cég jelenleg 6500 áruházat üzemeltet 44 országban, és több mint 90 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
(Képünk illusztráció, a kép forrása: Shutterstock)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ