Tőkeemelésre fordít jelentős összeget a CO-OP Hungary Zrt., erről a szerdai közgyűlésem döntöttek. A forrást a Coop Gazdasági Csoport versenyképességi beruházásaira, elsősorban az informatikai háttérrendszer fejlesztésére fordítják. Az új felhő-alapú, az üzleti intelligencia lehetőségeit is kihasználó rendszer kiépítése már zajlik, és remélhetőleg a közeljövőben végleg leváltja a jelenleg használt, mintegy 15 éve telepített, mára elavult rendszert - közölte Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.
"Látható, hogy a legfőbb mutatók nem változtak 2017-ben a korábbiakhoz képest, a COOP Gazdasági Csoport tudta tartani meghatározó piaci pozícióját a hazai kereskedelemben. A csoportszintű árbevétel tavaly elérte a 604 milliárd forintot. (Az előző évben 582 milliárd forint bevételt értek el - a szerk.) Ennek hátterében a hatékonyságot javító intézkedések állnak, amelyeket az idén is folytatni fogunk" - mondta Tóth Géza vezérigazgató.
Kevesebb a bolt a kistelepüléseken
Átstrukturálódik a kereskedelmi csoport bolthálózata, amely növeli a hatékonyságot. Tóth Géza az idei év fő célkitűzéseiről szólva kiemelte a vásárlói élmény javítását, a választék növelését, valamint a törzsvásárlói programon belül elsősorban a minőségi, nem pedig a mennyiségi előrelépést. A fejlesztésekhez tartozik még számos energiahatékonysági beruházás, amely a világítást és a hűtők optimalizálását egyaránt érinti, valamint megkezdődött a napelemes technológia tesztelése is - írták a cég közleményében.
A kereskedelmi láncok között a Coop jelenleg a legtöbb, közel 1600 településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki. Ezek a számok időről időre stabilan ismétlődnek, ám a munkaerőhiány, a kistelepülések korösszetétele és jövedelmi viszonyai kihívást jelentenek ma és a jövőben is - mondta Pekó László. Ezzel összefüggésben a boltösszetétel jelenlegi trendje a hálózaton belül a nagyobb méretű üzletek felé tolódik el, emellett az élelmiszer-kereskedelem egészét érintő kistelepülési nehézségek az üzletek számának kismértékű csökkenését hozta - áll a közleményben.
Váratlan adatot közölt a Marks and Spencer - ezt a cikket olvasta már?
A kép forrása: Katona Vanda/Napi.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt