A beruházó által igényelt hitelkeret jóváhagyásával a napokban elhárult a legjelentősebb akadály a Szolnokra tervezett kínai-magyar tulajdonú citromsavgyár építése elől, így a kivitelezés várhatóan még idén elkezdődhet - nyilatkozta Szabó István, szolnoki alpolgármester az MTI-nek. A beruházást a kormány 2012-ben tette kiemelt beruházássá, az alapkövet pedig 2014-ben lerakták.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott 42 milliárd forintos kölcsön - melyre a Bank of China vállal garanciát - folyósításához szükséges dokumentumokat az elmúlt hétvégén hagyta jóvá a Nemzetgazdasági Minisztérium. Így a citromsavgyár kivitelezési munkálatai várhatóan ez év harmadik negyedévében megkezdődhetnek - tette hozzá. Jelezte: a beruházás a féléves próbaüzem befejezéséig mintegy 60 milliárd forintba kerül majd, melyre a China BBCA Group Corporation és a Magyar Fejlesztési Bank egyaránt 8,5-8,5 milliárd forintot biztosít, míg a magyar állam további egymilliárd forinttal támogatja a megvalósítást.
Kapcsolódó
A fejlesztésre és működtetésre kínai-magyar vegyesvállalatot alapítottak BBCA Szolnok Biokémia Zrt. néven. A kormány 2012-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást, majd arról is döntött, hogy a projekt állami kontrollja és a szükséges önrész biztosítása érdekében a magyar állam tulajdonrészt szerezzen a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.-ben. Az előzetes becslések alapján másfél év alatt felépülő citromsavgyár mintegy 440 új munkahelyet teremt és az üzem évente körülbelül 60 ezer tonna citromsavat állít elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Ehhez alapanyagként 106 000 tonna kukoricát kell feldolgoznia, melyet a Tisza-parti megyeszékhely 100 kilométeres körzetéből szállítanak majd a létesítménybe. A világon évente mintegy 1,85 millió tonna citromsavat termelnek, ezen belül 1,05 millió tonna származik Kínából.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt