Jól alakulnak a Magyar Telekom Nyrt. üzleti eredményei, a piac kedvező irányba mozdul el, s úgy néz ki, hogy az ügyfelek reagálnak a környezetben beálló kedvező változásokra, amit az is jelez, hogy ma már könnyebb az új szolgáltatásokat eladni - mondta Keszég Attila, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A társaságnak jelenleg több tízezer (negyven-ötvenezer) 4G szolgáltatásra előfizető ügyfele van, értékesítésében exponenciális növekedést várnak, s az év végére százezer, de akár több százezer 4G felhasználója is lehet a cégnek - tette hozzá Keszég.
A Telekom eladási statisztikái szerint a 4G-képes mobilt vásárlók aránya dinamikusan nő: a vállalat idén júniusban például ötször annyi 4G-képes okostelefont értékesített, mint januárban. A Telekom - a hazai szolgáltatók közül egyedüliként - tavaly december óta forgalmaz olyan okostelefonokat, amelyek arra alkalmas díjcsomag esetén a lefedettségi területen belül csatlakozni tudnak a 4G/LTE hálózathoz. A bevezetés óta a 4G-képes mobileszközök választéka egyre szélesedik, ma már hét gyártótól összesen tízféle okostelefon közül válogathatnak az érdeklődők, őszre pedig érkeznek a méginkább elérhető árú készülékek, amelyek tovább növelhetik a felhasználók számát - tette hozzá Keszég.
Jelenleg 88 településen érhető el a szolgáltatás, ez 33-36 százalékos a lakossági lefedettséget jelent - mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági marketing igazgatója, aki azt is kiemelte, hogy hogy új, például a 4G-hez kapcsolódó szolgáltatói csomagot vezetnek be.
A Telekom már korábban bejelentette az egységes márkastruktúra bevezetését. Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom értékesítési csatorna menedzsment és e-business igazgatója elmondta, hogy a Telekom otthoni és a mobilszolgáltatások márkáinak online felületei péntektől a www.telekom.hu oldalon egységesülnek. Ezzel a megújuló telekom.hu oldal szekció oldali lesznek a t-home.hu, illetve a t-mobile oldalak.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak