Új tulajdonoshoz került az egyik legnagyobb taxis fuvarszervező társaság, a Budapest Taxi (BT) - írja a Népszabadság. A lap információi szerint a BT mögött álló új befektetői csoport egyik tagja Veres István, aki három botrányos budapesti üzleti ügy nyomán is a lapok címoldalára került.
Tíz évvel ezelőtt az ő cége, a Zóna Taxi nyerte a budapesti repülőtér kizárólagos taxitenderét, ám a vállalatot 2010-ben vitatott körülmények között, szerződésszegésre hivatkozva kitették a Budapest Airportról. Azóta is büntetőeljárás folyik az ügyben, amelyben azzal vádolják a reptér két munkatársát, hogy kenőpénzért adták oda a kizárólagos jogot a Zóna Taxinak.
Veres István vendéglátósként összeütközésbe került a hatóságokkal, amikor kávézóteraszt és illemhelyet épített a Citadella lődombján. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozata nyomán buldózerrel bontották le ezeket a létesítményeket. A vállalkozó később a Kádár-villa kapcsán is vitába került a hatóságokkal.
Most a Népszabadság megkeresésére azt mondta, hogy a BT-ben a Gamax-Pannon Work-csoport a tulajdonos, amelynek vezetője Homonnay Géza. Utóbbi a Green Taxit birtokló Extenet Nyrt.-ben is érdekelt. A napilap értesülése szerint a piacon ezt az újonnan formálódó taxis céget is Veres István érdekeltségi körébe sorolják.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a Green Taxi és az új szerzemény egy irányítás alá kerül, amivel egy közel 650 autóból álló flotta állhat össze. Egy ekkora cég sikeresebben indulhat az üzleti pályázatokon. Emellett a Green Taxi közel 60 elektromos meghajtású autója vélhetően így jobban érvényesülhet a piacon.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni