A mostani jogszabály az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2015-ös rendeletet egészíti ki, illetve módosítja. A változás azért jelentős, mivel a szerződések mellékletét képező általános szerződési feltételek módosítását be kell jelenteni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak. Ebben az esetben viszont erre nincs szükség.
A szolgáltató a kiosztás módosításáról köteles értesíteni az előfizetőit. Mától ezt úgy is megteheti, hogy a díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban - a 8 és 22 óra közötti idősávban - az értesítést közzéteszi.
A díjmentesen elérhető információs csatornát a szolgáltató, a médiaszolgáltatási törvényben előírt négy lineáris audiovizuális és három lineáris rádiós csatorna után közvetlenül helyezheti el. (A jogszabályban kötelezően továbbítandó csatornák sorrendjén a jövőben sem változtathat).
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta