Véleménye szerint spekulációra utal, hogy karácsony előtt még vajhiánnyal riogattak, most pedig már tejtúltermelésről van szó, mert a tejágazatra egyáltalán nem jellemző az ilyen mértékű termelésingadozás.
A nyugat-európai spotpiacokon szeptember és március között kétharmadára-felére esett az ár, ami a hazai termelői árakra is hat - bár nem ilyen mértékben. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint februárban a nyers tej kilogrammra számított országos termelői átlagára 98,18 forint volt - ez a januárinál 1 százalékkal alacsonyabb, de az egy évvel korábbi átlagárat 7 százalékkal meghaladja.
Kapcsolódó
Érzékelhető, hogy több a tej, de a termelői csoportok működése és a hosszú távú - a jogszabály szerint hat hónapos - szerződések is tompítják ennek a hatását, így csak a spotárak zuhantak be - mondta a lapnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A következő időszakban jön a tehenek természetes termelési csúcsa, de a nyári nagy melegben ellenkezőjére fordul a folyamat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró