A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő állami beruházási ügynökség, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A bajai sportuszoda és élményfürdő a Petőfi szigeti Május 1. sétányon épül. A bruttó alapterülete 7 198 négyzetméter, legfeljebb 770 fő befogadására alkalmas, és 600 fős lelátóval rendelkezik. Versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Helyet kap benne egy-egy verseny-, bemelegítő- és tanmedence is.
A nyertessel május 6-án kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a közbeszerzésen a kaposvári Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. is.
A Napi.hu márciusban írt arról, hogy a győri TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. tervezheti Tokajban a Kopasz-hegyi tévé torony megújítását, nettó 49 millió forintért. Tavaly májusban pedig arról adtunk hírt, hogy a TSPC, a Mészáros-család érdekeltségéhez tartozó felcsúti FEJÉR Tervező és Mérnökiroda Kft., valamint a zsámbéki Fusion Architect Kft. tervezheti az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő rendelőintézetét, nettó 655 millió forintért. Tavaly januári hírünk volt, hogy az Észak-Közép-budai Centrum, valamint az Új Szent János Kórház és Szakrendelő felújítását, illetve új épületek tervezését nyerte el a TSPC, együtt a budapesti CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.-vel, nettó 3 milliárd 998 millió forintért.
A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes TSPC 2012-ben alapította a győri Kádár Mihály - aki a cég honlapja szerint ügyvezető-tulajdonosa a cégnek - és a budapesti lakhelyű Varga Zoltán, 3 millió forint jegyzett tőlével. A cég tulajdonosai a múlt év vége óta a TSPC Invest Kft. és az EC Investment Hungary Kft. A 2020-as évet 3 milliárd 272 millió forint nettó árbevétel mellett, 212 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta.
A tulajdonosai közül a TSPC Invest a szlovákiai Komarnóban bejegyzett TSPC International s.r.o. tulajdonában áll. Az EC Investment Hungary Kft. tulajdonosa pedig a szintén komarnói EC Investment s.r.o. Mindkét szlovákiai cég a múlt év végén lett tulajdonos.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Közeleg a vég: feladták a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Most ne induljon el az M7-esen, óriási torlódás van egy tömegkarambol miatt

A Kúria döntésével ellentétben a mentőszolgálat szerződés nélkül is ügyeletre kötelezi az orvosokat

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti
