Az összes olyan beruházás veszteséges a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél (FKF), amelyet az elmúlt években uniós pénzből hoztak tető alá. Olyan eszközöket gépeket vettek korábban uniós pénzekből, amelyek használhatatlanok, a szelektív hulladékgyűjtés évente 4,5 milliárd forint veszteséget okoz, például azért, mert nem tudják eladni a külön kukákba gyűjtött hulladékot, ugyanis túlságosan szennyezett ehhez.
Mindezt a Magyar Nemzet írta egy kiszivárogtatott hangfelvételt idézve, amelyen Csontos István, az FKF vezérigazgatója beszélt a múlt év végi állománygyűlésen. Az állam csak ettől a cégtől összesen hétmilliárd forintot vont el az elmúlt években. Az éves költségvetésből 10 milliárd forint hiányzik. A rezsicsökkentés miatt nem emelhetik az áraikat és új díjakat sem vezethetnek be.
Nagy a baj
Az igazgató tisztában van vele, hogy ha minden munkavédelmi és technológiai szabályt betartanának, akkor egyetlen kukásautó sem hajthatna ki a vállalat telephelyéről. A korábbi 120 darabos járműpark 90-re zsugorodott. Részben ez, részben az emberhiány az oka, hogy már egy minimális hóesés utáni takarítás is gondot okoz a vállalatnak.
Egyre több az illegális szemétlerakás, továbbra is előfordulnak feketeürítések (amikor veszélyes hulladék nem megfelelő helyre kerül) és szimpla bűncselekmények. Az elmúlt időszakban legalább harminc esetben vásároltak fel a piaci ár tízszereséért autóalkatrészeket vagy elektromos ellenállásokat. A közbeszerzés a sikkasztás törvényesített változata - mondta egy munkás a gyűlésen.
Botrány
A vezérigazgató egyébként azt próbálta elmagyarázni a résztvevőknek, miért nem tudják 10 százalékkal emelni a béreket, amit a szakszervezet követelt a cégvezetéstől. Idén január közepén azután botrány robbant ki az FKF-nél, miután a cégvezetés megszüntette a szakszervezetek céges támogatását és megszüntette a főállásban, teljes munkaidőben foglalkoztatott szakszervezeti titkár és a három szakszervezeti koordinátor munkaszerződését.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja