Még a legfejlettebb országoknak is szükségük lehet a Nemzetközi Valutaalap védőernyőjére - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az Inforádió Aréna című műsorában. Szász Károly beszélt arról is, hogy szerinte a devizahitelesek végtörlesztési lehetősége még nem a végleges megoldás, de szükség volt rá.
A bankrendszer mostanra kialakult helyzetében a pénzintézeteknek és a hiteleseknek is fontos szerepük volt. Előbbiek túlzott mértékben hárították át a terheket ügyfeleikre, akik viszont egyre kevésbé törlesztettek. Szász Károly szerint a végtörlesztési lehetőség arra kényszeríti a bankrendszert, hogy előálljon egy olyan megoldással, amely a rendszerkockázati probléma kezelését jelentheti.
A PSZÁF elnöke arról is beszélt, hogy a devizahitelezés nem egy-egy banknak, hanem rendszerszerűen jelent problémát. A felügyelet korábban a svájcifrank-hitelek euróhitelekké történő átalakítását szorgalmazta, ez azonban most nincs napirenden. A Bankszövetség és a kormány tárgyalásairól annyit mondott, hogy egyik fél sem kötheti meg előre a másik kezét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának