A múlt hét második felében bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: megjelent az importsertéshús: a CBA üzletláncban és több Príma boltban lehetett találkozni spanyol termékekkel - írja a Világgazdaság az okokat firtató cikkében.
Az árak összehasonlítása már nehezebb, ugyanabból a húsféléből nem szerepelt egyazon pultban magyar és spanyolt termék, mindenesetre a CBA-ban és a Prímában egyaránt kilónként 899 forintért kínált sertéslapocka az egyik Auchan áruházban akciósan volt 1199 forint, míg a CBA-s, 1399 forintért kínált spanyol csont nélküli sertéslapockával szemben a magyar lapocka az Auchanban 1559 forint volt hét végén.
Köszönjük mindazoknak a kiskereskedelmi láncoknak, amelyek korábban kinyilvánították, hogy állandó kínálatukban csak magyar sertéshúst tesznek ki a pultra, és ehhez tartják is magukat – mondta a lapnak a korábban a Napi.hu-nak ágazati körképet interjúba mondó Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. A Lidl és az Aldi tavaly tett ilyen nyilatkozatot.
A spanyol import megjelenése abból a szempontból is rossz, hogy a többi kiskereskedelmi láncot is hasonló lépésre késztetheti – mondta Éder Tamás. Ugyanakkor a spanyol import az Európában kialakult túlkínálat egyik tünete, tehát nem arról van szó, hogy a spanyolok ennyivel olcsóbban képesek a sertéshúst előállítani, hanem arról, hogy megteltek a hűtőházak, és megindult a termékek bármi áron történő értékesítése, vagyis a készletek „kényszerlikvidálása”.
Az is igaz azonban, hogy a kormány árstopja növeli annak kockázatát, hogy az olcsóbb kínálat kiszorítja a drágábbat. Pedig korábban nagy sikerként könyvelte el az ágazat, hogy a tavalyi év második felében – amikor már kialakult a túlkínálat az európai sertéshúspiacon – sikerült elkerülni az importhúsok beáramlását.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val