A hvg.hu úgy értesült, az előállítottak között van Tarsoly Csaba, a csoport vezére is.
Csütörtök délután a Quaestor-üggyel összefüggésben három személyt állítottak elő a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - közölte a rendőrség. Eszerint jelenleg több helyszínen tartanak házkutatást a nyomozók, és a vagyonvisszaszerzési intézkedéseket is megkezdték.
A portál szerint a három előállított személy egyike Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport vezetője is. A 444.hu kérdésére Tarsoly ügyvédje, Papp Gábor nem cáfolta az előállításokról szóló hírt, de azt, hogy Tarsoly Csaba is a három érintett között van-e, nem tisztázta.
Kormányzati politikusok már kedden arról beszéltek, hogy 48 órán belül Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásba kerül.
Az Index úgy tudja, hogy vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért Tarsoly Csaba, csak a családját hagyják békén, és kártalanítsák a kisbefektetőket. A portál információi szerint miután visszavette a nevére a céget, ezt írta levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek a bedőlt brókercég régi-új tulajdonosa.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val