A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) új megbízást adott "az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására" nettó 5 milliárd 905 milliárd forintért - írja a 24.hu egy a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentációra hivatkozva.
A megbízást a portál szerint Balásy Gyula érdekeltségei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. vitték el. A 24.hu szerint a dokumentumban szereplő megfogalmazást eddig a plakátkampányokra használták.
Kapcsolódó
Balásy cégei ugyanazokkal az alvállalkozókkal dolgoznak majd, akikkel a korábbi plakátkampányokon is: munkát kap a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft., a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., illetve az extrán kormányközeli Századvég Politikai Iskola Alapítvány.
Az NKOH az ajánlattételi felhívást szeptember 10-én küldte ki Balásyéknak, az ajánlat elfogadásáról szóló összegzést pedig két nappal később, szeptember 12-én hozták nyilvánosságra. A kampány témájáról nem szól a dokumentáció.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért