A tendert a nyíregyházi önkormányzat írta ki és tette közzé az eredményt a Közbeszerzési Értesítőben.
Az eredetileg becsült ellenérték 3 milliárd 258 millió forint volt. A szálloda egy 11 ezer négyzetméteres telken, 10 ezer 746 négyzetméter bruttó szintterülettel épül meg. A szobák száma 122 és a feladat része a szállodát a fürdővel összekötő gyalogos út is. A kivitelezési idő legfeljebb 425 nap lehet. A szerződést a felek április 24-én kötötték meg.
Kapcsolódó
A nyertesen kívül három nyíregyházi cég is indult a közbeszerzésen. Ezek a következők: a "Ke-Víz 21" Építőipari Zrt., az Aktuál Bau Kft. és a Nyír-Flop Holding Kft.
A Céginfo.hu adatai szerint a Szabolcs megyei székhelyű Zemplénkő 2000-ben alakult. A jegyzett tőkéje 170 millió forint, a tulajdonosai magyar magánszemélyek. A 2013-as másfél milliárd forintos árbevétele 2014-ben 7,5 milliárdra, majd 2015-ben már 12,5 milliárd forintra ugrott. Az adózás előtti eredménye - az előbbi sorrendben - 42 millió, 242 millió, illetve 1 milliárd 969 millió forint.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek