A bíróság elrendeli annak közzétételét, hogy a Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság adós felszámolását elrendelte - jelent meg a november 8-i Cégközlönyben.
A cég korábban sikeresen versenyzett közbeszerzéseken: az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) a Budapest XI. kerületében lévő Bibó István Szakkollégiumot bővíthették volna ki a vizes vébére 405 millió forintért, de az Opus által 50 százalékban birtokolt Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt. a közösen elnyert egy közel 1,5 milliárd forintos közbeszerzést egy tokaji borüzem építésére. Valamint az építőipari társaság kezdhetett bele a Kisvárda focicsapatának új stadionjának építésébe is.
A cég a 2018-as beszámolóit még nem adta le, de 2017-ben közel 11,5 milliárd forintos árbevétel mellett 476,3 millió forintot profitot termelt. Az előtte években is folyamatosan nőtt a forgalma: míg 2013-ban csak 1,72, addigra ez 2015-ben már 4,65 milliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig már meghaladta az 5,5 milliárd forintot - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
Igaz, a társaság kötelezettségei is hasonló mértékben nőttek: 2017-ben már 5,1 milliárd forintra rúgtak, miközben 2015-ben csak 1,5 milliárdot tettek ki a tételek. De a megrendelők között is van panaszos: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Fidesz bölcsőjeként is emlegetett Bibó kollégium miatt perelte be a társaságot, mert garanciális javításokat és a használatba vételi engedélyek rendezését kérték, de vita támadt a felek között.
A Penta Industry Kft-t korábban az egykori fejlesztési miniszterhez, Seszták Miklóshoz közelálló társaságként jellemezték a sajtóban. Míg az Index korábbi, tavaly novemberi cikkében már arról írt, hogy tartoztak több alvállalkozóiknak.
A cégközlöny szerint a bíróság által kirendelt felszámoló az Asset Insolvency Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Lendületben a kínai gigagyár, de szükség lesz a fülöp-szigeteki dolgozókra is

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben
