A Nemzeti Közművek (NKM) a kormány védelmi intézkedéseiről szóló rendeleteivel összhangban július 6-tól szakaszosan, korlátozott kapacitással újra megnyitja ügyfélszolgálati irodáit. A személyes ügyintézés megindítása a fővárosban és a nagyobb városokban elérhető állandó irodákban kizárólag a szükséges fizikai óvintézkedések betartása mellett lehetséges - közölte hétfőn a közműszolgáltató az MTI szerint.
Az irodák kizárólag előzetes időpontfoglalás alapján látogathatók, és egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat bent, ahány ügyintéző dolgozik, hogy elkerülhető legyen a túlzsúfoltság. Dolgoznak a fiókirodák újranyitásán is.
Az ügyintézők a pultra rögzített plexilap mögül kommunikálnak az ügyfelekkel. Az NKM az irodákat fokozottan, folyamatosan fertőtleníti, valamint minden helyszínen több kézfertőtlenítőt is kihelyez. Az irodákba csak maszkban lehet belépni, kísérő nélkül, de nincs korosztályokhoz kötött idősáv.
Március óta voltak zárva a félfogadási pontok.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban