Az NFM az MTI érdeklődésére pénteken küldött írásos válaszában azt írta: a trafikok kirakatainak teljes lefóliázása egy kétségkívül széles körben alkalmazott, de nem kötelezően követendő megoldás. A minisztérium idézi a törvény szövegét, ami azt írja elő, hogy "az üzlethelyiség külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve."
A tárca álláspontja szerint, mivel a trafikok más termékkör forgalmazására is jogosultak, az idézett elvárást az üzlethelyiség berendezésének megfelelő kialakításával, az egyes termékcsoportok átgondolt elhelyezésével, a kirakat elsötétítése nélkül is teljesíthetik.
A fejlesztési minisztérium ugyanakkor az érintett társtárcák és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szakértőinek bevonásával keresi a megoldást a felmerült problémák egyértelmű rendezése érdekében. Hozzáteszik, hogy a közeljövőben tervezett egyeztetések várhatóan nem eredményezik a hatályos jogszabályok módosítását.
Az elmúlt hetekben több sajtóorgánum is foglalkozott azzal, hogy a dohányboltokat ért sorozatos rablások miatt várhatóan enyhíthetnek a trafiktörvényen, és a módosítás a dohányboltok külső arculatát érinti majd.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ