Budapesten február közepéig tart ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek során a revizorok sport-, szórakoztató- és szabadidős szolgáltató központokat keresnek fel - derült ki a Magyar Nemzet beszámolójából. Az adóhatóság ellenőrzési terve szerint a szervezet munkatársai több térségben is ilyen profilú gazdasági szereplőknél vizsgálódnak a napokban.
Békés megyében a fizikai közérzetjavító vállalkozásoknál tartanak vizsgálatokat, például a helyi edzőtermek és masszázsszalonok számíthatnak a hatóság érdeklődésére. Jász-Nagykun-Szolnokban eleve azzal a jelszóval hirdették meg a januári ellenőrzéseket, hogy "a revizorok is ledobják a fölös kilókat". A Jászságban az edzőtermek mellett az étrend-kiegészítők forgalmazói és a sportfelszereléseket árusító vállalkozások szerepelnek a NAV célkeresztjében.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?