A múlt hét közepén megjelent 2018-as kötelező biztosítási díjak elemzése során eltérő álláspontra helyezkedtek a biztosítási szakértők az autósokat érintő várható díjemelkedéseket illetően. Végül azoknak lett igazuk, akik 30 százalék körüli díjemelkedést prognosztizáltak a közel 100 oldalon meghirdetett díjtarifák alapján - olvasható a közleményben.
A jelentős díjemelkedés miatt az a valamivel több mint egymillió autós, aki december 31-ei kötelező biztosítási évfordulóval rendelkezik, 20 000 forint feletti díjajánlattal találkozik majd a kampányban, ennyit ajánlanak ugyanis átlagosan ügyfeleiknek idén novemberben a hazai biztosítók.
Ez elég markáns emelés a tavalyi adatokhoz képest, amikor a váltók átlagos díja 15 800 forint körül alakult. Jó hír azonban, hogy a biztosítók között idén kiújult versenynek köszönhetően, az emelések ellenére a tavalyinál nagyobb számban találhatnak maguknak kedvezőbb árat a díjaikat összehasonlító autósok annál, mint amit jelenlegi biztosítójuk kínál számukra. Az idei kampányban ugyanis a kedvezőbb biztosítóra váltó autósok átlagdíja "csupán" 17 900 forint lesz átlagosan - írja Biztosítás.HU.
Az alkuszi portál szerint az elmúlt évek díjemelkedési trendje ugyan tovább folytatódik, de idén szembetűnő, hogy újra nagyobbak az egyes biztosítók díjai közti különbségek.
A díjakhoz természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami továbbra is 30 százalék.
Érdemes odafigyelni idén is a biztosítóválasztásra, mert amennyiben passzívak maradunk, akkor átlagos járműkategóriában szinte biztosan számolniuk kell 5000 forint díjemelkedéssel, nagyobb teljesítményű járművek esetében pedig 10 000 forinttal - hívja fel a figyelmet a szakportál.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban