Az idei első félévben a magyarországi lízingpiac növekedést ért el, a finanszírozott összeg 4 százalékkal 235 milliárd forintra emelkedett. A bővülésben szerepet játszik, hogy a magyar vállalkozások körében népszerű finanszírozási forma a lízing
Ezt többek között alátámasztja a GfK Piackutató Intézet által - a Magyar Lízingszövetség megrendelésére - készített felméréséből is, amelynek keretében 100 millió és 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező cégek vezetői kérdezték meg. Az érintett cégek 21 százaléka rendelkezik valamilyen lízingkonstrukcióval, ezzel az eredménnyel a klasszikus beruházási hitel mellett a lízing mondható a legelterjedtebb finanszírozási formának A 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégeknél magasabb, 30 százalékos a lízingkonstrukciók aránya, a 300 millió alatti vállalkozásoknak pedig valamivel alacsonyabb, 16 százalékos.
Bár a vállalkozások vezetői a hiteltermékeket említették a leggyakrabban finanszírozás kapcsán, a beruházás finanszírozásához számos esetben lízingkonstrukciót választanak - kommentált Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Véleménye szerint a lízing népszerűségét mutatja az is, hogy a lízing 21 százalékos elterjedtségével szemben az érintett vállalkozásoknak csak a 10 százaléka rendelkezik állami támogatású beruházási hitellel, 9 százaléka piaci forgóeszköz-hitellel. A vállalkozások leginkább járműfinanszírozásra veszik igénybe a lízingkonstrukciókat. A cégek 54 százaléka személyautót, 34 százalékuk teherautót, 10 százalékuk pedig mezőgazdasági járművet lízingel a kutatás szerint.
A vállalkozások vezetőinek a 16 százaléka azt mondta, hogy a lízingkonstrukcióknak nincsenek hátrányai a hitelekkel szemben. Összességében pedig a többség kedvezőbbnek tartja a lízinget a hitelnél. A lízingkonstrukciókat előnyösnek tartó vállalatvezetők elsősorban az alacsonyabb költségeket és az egyszerű, gyors hozzáférést említették kedvezőnek.
A jelek szerint több vállalatvezető nincs pontosan tisztában a lízingkonstrukciók közötti különbségekkel, valamint a lízingelésben rejlő előnyökkel - véli Nyikos: Emiatt a lízingszövetség a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a lízingkonstrukciókat jobban megismerjék a vállalati szektor szereplői, főként a kis- és középvállalkozók.Az elnök szerint a következő években a járműfinanszírozás mellett a gép- és termelőeszköz-lízing iránt az eddiginél komolyabb igény mutatkozhat majd a vállalkozások részéről, ez pedig stabilabbá teheti a lízingpiacot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának