Január 1-jétől a Vitézy Dávid által vezetett Budapesti Közlekedési Központ (BKK) látja el a fővárosi főutak és műtárgyak, illetve tömegközlekedési útvonalak kezelését, Budapest összes útján a forgalmi rend kialakításával, a jelzőlámpa-rendszer fenntartásával kapcsolatos feladatokat, a tömegközlekedési kezelői feladatokat (menetrend-módosítások és viteldíj-változások döntésre előkészítése).
Ezek mellett a taxiközlekedéssel kapcsolatos szervezési feladatokat, a taxiállomások üzemeltetését, a várakozó helyek fenntartását és üzemeltetését, valamint a teherforgalmi behajtási hozzájárulások - önkormányzat nevében történő - kiadásával kapcsolatos egyes közszolgáltatási feladatokat is a BBK intézi az év eleje óta, és a hatáskörébe tartoznak a főváros tulajdonában álló belvárosi főutakon a parkolással kapcsolatos közfeladatok is. A felsorolt feladatok ügyintézésére 2012 második negyedévétől egységes ügyfélszolgálati irodát alakítanak ki.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit