A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Nemcsak hatósági árról és állami-önkormányzati tulajdonosi szerkezetről rendelkezik az új hulladékgazdálkodási törvény, hanem azt is előírja, hogy közszolgáltató a jövőben csak nonprofit gazdasági társaság lehet − mondta a Napi Gazdaságnak György István főpolgármester-helyettes. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hulladékgazdálkodást végző társaságok profitmaximalizálása végső soron megszűnik, ami pedig elsősorban a "fogyasztók számára jelenthet előnyöket". A fővárosban egyébként a korábbiakhoz hasonlóan a jövőben is a Fővárosi Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) fogja ellátni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, így az új törvény a főváros életében nem hoz változást. A fővárosi vezetés határozottan elutasította azt a korábban a sajtóban is megjelent vádat, hogy a kormány célja a jogszabállyal az, hogy "baráti" kézbe adja az évi 100 milliárdos forgalmat bonyolító hulladéküzletágat, még akkor is, ha emiatt a lakosság milliárdos kártérítéseket és uniós büntetéseket lesz majd kénytelen fizetni. Ezzel szemben György azt mondta, az Európai Bizottság (EB) tavaly már megvizsgálta a törvénytervezetet, és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága előtt úgy értelmezte, hogy az EU nem emelt kifogást azzal szemben. Ugyanakkor természetesen az EB fenntartotta magának azt a jogot, hogy a törvény hatályba léptetése után további intézkedéseket egyen, amennyiben szükséges. Ilyenekről egyelőre a fővárosnak nincs tudomása.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt