A közgyűlésen Szigeti Ferenc igazgatósági tag által prezentált jelentésből az derült ki, hogy a Közgép tavalyi árbevétele 112,9 milliárd forint volt. A cég ezzel jelentősen javított a 2013-as eredményén, akkor ugyanis csak szűk 72 milliárdos volt a forgalma - írja az Index.
A részvényesek egyhangúlag 12:0 arányban elfogadták a beszámolót, és döntöttek arról is, hogy mi legyen az adózott eredmény sorsa. Eszerint a 14,1 milliárdos adózás előtti eredményből 11 milliárd forintot kell kifizetni osztalékként a tulajdonosoknak. Meghatározták azt is, hogy a 71 milliárd legyen a mérlegfőösszeg, és 2 milliárd a mérleg szerinti eredmény.
Úgy tudjuk, hogy a cég hatalmas összegű osztalékot időközben ki is fizette a tulajdonosoknak, köztük természetesen Simicska Lajosnak.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások