Tóth Bertalan, az MSZP elnöke első fokon megnyerte az MVM ellen azt a pert, amelyet azért indított, hogy kitakarásoktól mentesen megkapja a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratokat – írja a Népszava. A tavalyi üzletben az állami energiaholding 17,44 milliárd forint vételárat és 4,9 milliárd hitelkiváltást fizetett a Mátrai Erőmű többségét birtokló holdingcégért Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó érdekeltségeinek
Az árak külső megfigyelők már csak azért is sokallták, mert bár Mészáros két évvel azelőtti megjelenésével a cég veszteségbe fordult, a tulajdonosok még 11 milliárddal meg is csapolták a tartalékokat. Emellett a szigorodó uniós környezetvédelmi szabályok és a szén-dioxid-kvóták áremelkedése miatt bezárásra ítélt szénblokkok leállítása, illetve a telep átalakítása nagyon sokba kerül az új tulajdonosnak.
Egy 2019- januári sajtótájékoztatóján Orbán Viktor kormányfő azzal indokolta az ügyletet, hogy Mészárosék be akarták zárni a számára oly fontos erőművet. A vételár pedig – amint az fokozatosan kiderült – a PricewaterhouseCoopers (PwC) nevű tanácsadó vagyonbecslésén alapult.
Tóth Bertalan tavaly július elején kapott egy nagy adag iratot az ügyletről, amelyből kiderült például, hogy a Mátrai Erőmű az MVM további 26,4 milliárd forintos hitel-, illetve tőkeinjekciójára szorult. A megküldött dokumentumok mindazonáltal tarkállottak a kitakarásoktól és az adásvételi szerződéshez tartozó mellékletek is elmaradtak.
Így többek között azt sem lehetett megállapítani, hogy a PwC mely megállapításán alapult a 17,44 milliárdos vételár. Bár az összeg nagy részét állítólag a Mátrai tulajdonában lévő, újonnan létrehozott hulladékfeldolgozó tette ki, ennek értékét bőven ellensúlyozzák az erőmű átalakításának elkerülhetetlen, több százmilliárdosra tartott költségei, amit az MVM megjelenése miatt a magyar adófizetőknek kell állniuk. Tóth Bertalan pert indított az önkényes kitakarásoktól mentesített iratokért, amelyet most első fokon megnyert.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz