Az FHB-nál még nem ismerik a döntés tartalmát - közölték a banknál az MTI érdeklődésére.
A felperes hitelintézet - amely kérelmét egyben az Allianz Bank jogutódjaként nyújtotta be - keresetében azt kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy a kérelemben megjelölt időszakban általános szerződéses feltételei (ászf) tisztességesek voltak, ezért érvényesek. A bank kérelmét az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyott.
A másodfokú bíróság érdemben osztotta a Fővárosi Törvényszék azon álláspontját, hogy nem megalapozott a tárgyalás felfüggesztése és az Alkotmánybíróság eljárása, illetve az Európai Bíróságnál az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránt előterjesztett felperesi kérelem. Indoklásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytálló jogi következtetéssel állapította meg, hogy a perbeli szerződéses kikötések nem voltak tisztességesnek tekinthetőek. Rámutatott arra is, hogy a törvényben felsorolt konjunktív feltételek közül mindenekelőtt a szerződéses kikötések átláthatóságát, egyértelmű és világos megfogalmazását kellett vizsgálni. Az FHB Kereskedelmi Bank felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják