Nem lesz mozdonyvezetői sztrájk január 24-én, mivel a MÁV-Trakció Zrt. ma megállapodást kötött a Mozdonyvezetők Szakszervezetével (MOSZ) a kért munkakörülmény javító intézkedésekről. A megállapodásban a vasúttársaság vállalta, hogy több pontban is eleget tesz a szakszervezet mozdonyvezetők munkakörülményeinek javításáról szóló kérésének, a MOSZ pedig vállalta, hogy ezen kérdések kapcsán sem most, sem egészen két éven keresztül nem hirdet sztrájkot.
A MÁV-Trakció vezetése a szűkös gazdasági erőforrások ellenére folyamatosan igyekszik javítani a mozdonyvezetők munkakörülményeit - közölte a MÁV-Trakció. A munkáltató az elkövetkező időszakban egyebek közt elvégzi több mint száz vontatójármű klímaberendezéssel felszerelését, mozdonyvezetői munkahelyek korszerűsítését, szükség esetén nyílászárók szigetelésének javítását.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások