Februárban lassabb tempóban, de folytatódott a hazai újautópiac látványos bővülése: a januári 43,9 százalékos év/év növekedést a második hónapban 20,2 százalékos többlet követte - derül ki a DataHouse adataiból. Ez azt jelentette, hogy februárban 4262 új személygépkocsira került rendszám, az év első két hónapjában pedig közel 9,2 ezerre, ami 2011 hasonló időszakához képest egyharmados növekedést jelent.
A bővülést részben a 2012-től élő regadócsökkentés indukálta, illetve ezzel összefüggésben az, hogy az áfaemelés miatt 2011 végére előre hozott vásárlások során beszerzett kocsikat csak az idén helyeztették forgalomba.
Kapcsolódó
A kishaszonjárművek esetében stabilabb a növekedési tempó, januárban és februárban is 21 százalék körül volt, az év első két hónapjában így összesen 1833-ra került rendszám.
A buszok piaca szabad szemmel alig látható, a kéthavi mindössze hat darabbal (az összesített éves mínusz meghaladja a 71 százalékot), miközben a nagyhaszonjárművek esetében a januári zuhanást februárban alig pár százalékos mínusz követte.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni